Már kértétek, hogy írjak arról milyen könnyen elkészíthető frizurákat ajánlok, mert mindenkivel előfordul, hogy nincs ideje a hajával foglalkozni vagy csak egy kis színt akar vinni a reggeli készülődésbe. Mivel nekem nincs dús hajam, ezért én is gyakran a gyorsan megszárítom és már rohanok is tovább típusú haj híve vagyok vagy a kössük lófarokba és kész. A szoros lófarok ráadásul egy jó kis facelifttel is felér, viszont hosszútávon nagyon meggyengíti a hajhagymákat.

Ezért az utóbbi időben elkezdtem kicsit utána nézni és frizurákat próbálgatni. Nekem ezek jöttek be, amik könnyen elkészíthetők és persze nagyon mutatósak is tudnak lenni. a képeket pedig a pinterestről kölcsönöztem.

Copf egy kis csavarral

Az egyik kedvenc reggel gyorsan elkészíthető frizura és még az én hajamból is megoldható. Az egyik oldalon megfosz egy tincset egész magasan és elkezded tekerni, közben hozzá veszel egy kis hajat folyamatosan, egészen addig, míg hátul elérsz a tarkód közepéig. Ott becopfozod, a másik oldalon megteszed ugyan ezt, csak mielőtt copfoznál még ráhúzod a hajad a másik copfra és úgy fogod össze egy hajgumival, majd átbújtatod a hajd felűlről a copfon. Kicsit kihúzod a tincseket, hogy lazább legyen a csavart rész, de akár szabályosabban is hagyhatod. Az alul kimaradt részt pedig összecopfozod.

IMG_1460.JPG

Csavart konty

Az eleje szinte ugyan az, mint az előző copfnak, csak itt az egséz hajat befogod a csavart részbe és a végén a hajad kétszer, háromszor átfűzöd a copfon, érdemes ezért laza copfot készíteni. Amikor már csak egy egész rövid rész maradt kia, azt egy csattal megtűzöd.

IMG_1456

Kendő a hajba

Ez mostanában nagyon megy és a pinteresten nagyon sok inspirációt találsz erre. Itt az a lényeg, hogy egy nagyon laza copfba vagy egyszerű kontyba fogod a hajad, kihúzgálsz néhány szálat. hogy még lazábbnak tűnjön, majd belekötsz egy kendőt és kész is a hétvégi laza, de csini frizura.

Ajánlok itt néhány kendőt is hozzá.

Trópusi mintás kendő

Virágmintás kendő

Mintás kendő

Furla kendő, most leárazva

Egyszerű konty

Hát ez tényleg egyszerű, elválasztod hátul a hajad, áthurkolod a két részt, mintha csomót kötnél, majd még egy csomót kötsz és végül megtűzöd. Egy csattal még extrán rögzítheted a végét. Ezt csak dús hajúaknak ajánlom, kevés hajból, mint ami nekem van, inkább viccesen néz kis. Sajnos.

IMG_1455.JPG

Hajfánk

A fánkot nagyon egyszerű használni. Lófarkot kötsz. Érdeme ezt magasra tenni, majd ráhúzod a fánkot, mint egy hajgumit. Utána betűröd alá a hajad és a maradék még kilógó hajjal vagy egy tinccsel, amit kiválasztottál körbe tekered a kontyot. Ha sok hajad van, akkor viszont érdemes megnézni mekkora kontyod lesz tőle és hogy ez így tetszik-e neked.

IMG_1459

Bár néhány ezek közül a frizurák közül igényel némi gyakorlást, ha sikerült egyszer-kétszer elkészítened, utána a reggeli készülődésnél kb 2-3 perced veszi majd igénybe. Az is fontos, hogy ez mind olyan frizura, aminél egyáltalán nem baj, ha nem tökéletes. Meg persze nagyon jól használhatók ezek a frizurák, ha még nincs kedved megmosni a hajad, pedig már ideje lenne. Így nyerhetsz még egy napot.

Tetszett? Akkor köszönöm, ha kedveled vagy követsz engem. Azt is tudasd velem kérlek, ha szívesen olvasnál több ilyen jellegű posztot. Várom a következő online találkozásunk!

Reklámok

One thought on “Frizura trükkök hosszú hajhoz, amikor nincs időd

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.